2012. július 2.

2012. július 2, Hétfő

Itt vagyok ismét, méghozzá duplán. Ugyanis amikor betettem a lábam a kapun ma – természetesen miután elbúcsúztam Eddy-től -, megjelent a gyerekkori énem, és nagyon úgy tűnik, hogy nem tudom lekoptatni. Minden esetre nem rég jöttünk vissza a könyvtárból, ahol összeszedtem neki egy rakat könyvet, szóval most el tudja magát foglalni. Még szerencse, hogy csendes kölyök voltam.
Egyébként mindenki így járt, nem csak én, szóval meg vagyok nyugodva, bár őt meg a gyerek énjét sehol nem láttam, de nem is szeretném. Abszolút nem vagyok kíváncsi rá. Ráadásul valamennyire biztosan hasonlítunk, a gyerekek meg hajlamosak kiszúrni az ilyesmit, szóval jobb, ha nem engedem a közelébe.
Amúgy, csak hogy írjak azért valamit a sátorozásról is: hát, hatalmas volt. Szerencsésen találtunk helyet – ja, igen, azzal kéne kezdenem, hogy csodálatos módon Ed megtalálta a főteret minden keveredés nélkül -, a szúnyogok sem kajáltak meg minket, nem támadt ránk sem medve, sem farkas, sem semmi egyéb, ráadásul még az étel is jó volt, amit vittünk magunkkal. Szóval összességében mondhatom, hogy meg vagyok elégedve a dologgal.
Most azt hiszem, ezt be is fejezem, és én is nekiállok olvasni. Valószínűleg ki sem teszem a lábam a szobából, amíg ez a kiskölyök el nem tűnik…